Description:Nemzeti könyvtárunk, az Országos Széchényi Könyvtár 1802-ben létesült. Alapítását egy hazafias érzésű, felvilágosult mágnásnak, gróf Széchényi Ferencnek köszönhette, fenntartását pedig hosszú időn át csaknem kizárólag a haladó szellemű magyar társadalom áldozatkészsége tette lehetővé. Azt, hogy nemzeti könyvtárunk később keletkezett, mint számos európai ország hasonló intézménye, sajátszerű történelmi körülményeink magyarázzák. Nem arról van szó, mintha Magyarország először csak a XVIII-XIX. század fordulóján érte volna el a szellemi fejlődésnek azt a fokát, amelyen a nemzeti kultúrát reprezentáló központi könyvgyűjtemény létrejöhetett, hiszen a hazai könyvelőállítás és -gyűjtés hosszú, egészen a XI. századig visszanyúló történetre tekinthet vissza. A kolostorokban és királyi kancelláriákban kibontakozott középkori könyvkultúrából szerves folytatásként jött létre a XV. század közepén Mátyás király (1458-1490) világhírű udvari könyvtára, a Bibliotheca Corviniana – mely az országnagyoknak Corvin Jánossal kötött 1490-es egyezsége alapján méltán tekinthető az országos könyvtári gondolat első megtestesítőjének –, s mellette a humanista főpapjaink (Vitéz János, Janus Pannonius, Kálmáncsehi Domokos, Nagylucsei Dóczy Orbán, Váradi Péter) számos gazdag gyűjteménye. Hogy e művelődési központok nem máról holnapra keletkeztek, arról I. (Nagy) Lajos király (1342-1382) udvarában készült nagyszerű kódex-kincsünk, a Képes Krónika is tanúskodik. A kódexek mellett első egyetemeink (Pécs 1367, Óbuda 1389, Pozsony 1467) alapítása, valamint a királyi udvar kötelékében megnyílt legkorábbi könyvnyomtató műhelyünk működése is (világszerte értékelt és ismert kiadványa az 1473-ban megjelent Budai Krónika) virágzó középkori műveltségre utal.We have made it easy for you to find a PDF Ebooks without any digging. And by having access to our ebooks online or by storing it on your computer, you have convenient answers with Az Országos Széchényi Könyvtár A magyar nemzeti könyvtár. To get started finding Az Országos Széchényi Könyvtár A magyar nemzeti könyvtár, you are right to find our website which has a comprehensive collection of manuals listed. Our library is the biggest of these that have literally hundreds of thousands of different products represented.
Pages
—
Format
PDF, EPUB & Kindle Edition
Publisher
—
Release
1985
ISBN
9632002288
Az Országos Széchényi Könyvtár A magyar nemzeti könyvtár
Description: Nemzeti könyvtárunk, az Országos Széchényi Könyvtár 1802-ben létesült. Alapítását egy hazafias érzésű, felvilágosult mágnásnak, gróf Széchényi Ferencnek köszönhette, fenntartását pedig hosszú időn át csaknem kizárólag a haladó szellemű magyar társadalom áldozatkészsége tette lehetővé. Azt, hogy nemzeti könyvtárunk később keletkezett, mint számos európai ország hasonló intézménye, sajátszerű történelmi körülményeink magyarázzák. Nem arról van szó, mintha Magyarország először csak a XVIII-XIX. század fordulóján érte volna el a szellemi fejlődésnek azt a fokát, amelyen a nemzeti kultúrát reprezentáló központi könyvgyűjtemény létrejöhetett, hiszen a hazai könyvelőállítás és -gyűjtés hosszú, egészen a XI. századig visszanyúló történetre tekinthet vissza. A kolostorokban és királyi kancelláriákban kibontakozott középkori könyvkultúrából szerves folytatásként jött létre a XV. század közepén Mátyás király (1458-1490) világhírű udvari könyvtára, a Bibliotheca Corviniana – mely az országnagyoknak Corvin Jánossal kötött 1490-es egyezsége alapján méltán tekinthető az országos könyvtári gondolat első megtestesítőjének –, s mellette a humanista főpapjaink (Vitéz János, Janus Pannonius, Kálmáncsehi Domokos, Nagylucsei Dóczy Orbán, Váradi Péter) számos gazdag gyűjteménye. Hogy e művelődési központok nem máról holnapra keletkeztek, arról I. (Nagy) Lajos király (1342-1382) udvarában készült nagyszerű kódex-kincsünk, a Képes Krónika is tanúskodik. A kódexek mellett első egyetemeink (Pécs 1367, Óbuda 1389, Pozsony 1467) alapítása, valamint a királyi udvar kötelékében megnyílt legkorábbi könyvnyomtató műhelyünk működése is (világszerte értékelt és ismert kiadványa az 1473-ban megjelent Budai Krónika) virágzó középkori műveltségre utal.We have made it easy for you to find a PDF Ebooks without any digging. And by having access to our ebooks online or by storing it on your computer, you have convenient answers with Az Országos Széchényi Könyvtár A magyar nemzeti könyvtár. To get started finding Az Országos Széchényi Könyvtár A magyar nemzeti könyvtár, you are right to find our website which has a comprehensive collection of manuals listed. Our library is the biggest of these that have literally hundreds of thousands of different products represented.