Description:A Black Aether #6 magazin igazi kuriózum a hazai ponyvamagazinok közt, ugyan is – ha információink nem csalnak –, eddig még senki nem próbálkozott meg round-robin novella elkészítésével. Nekünk ez sikerült, és a kezdeményezés olyan sikeres volt, hogy párhuzamosan három round-robin novella indult el. A round-robin lényege abban áll, hogy adott számú szerző együtt készíti el a novellát fejezetenként váltva egymást, de mi egy kis csavart tettünk a folyamatba, ugyan is a Black Aether esetében, a soron következő szerző, minden alkalommal kapott egy kisebb feladatot az őt megelőző írótársától, amit maradéktalanul és mondhatni észrevétlenül, bele kellett csempésszen a történetbe. Igazán érdekes volt látni, ahogy a csapatok tagjai összhangban, egymást segítve alakították a történeteket, elhagyva mindenféle önös érdekeket.TARTALOM:A fekete hajó: Bella KatalinJosephine: Britpopper A mezőőr – harmadik rész: Cotter BlackstoneWinnie: Dushan M. LechkyCsontelmélet: Erdei LillaA mindent álmodó szem: George KomorSötét mélység: Réz AndorKözöttetek: Veres AttilaSzumátra királynője (Round-robin novella): Bella Katlin, Cotter Blackstone, Farkas Balázs, Fekete I. Alfonz, Lir Morlan, Veres AttilaSrivijaya szeme (Round-robin novella): Bacsai Gábor, Dubán Kitti, Kökény Pali, Mike Dorottya, Szabadi DávidA fekete nap (Round-robin novella): Barbara Liney Woods, Demeter Norbert, Héja Zsolt, Jassó Judit, Réz Andor, Sas ÁgnesII. évfolyam, 2. számISSN: 2498-5236We have made it easy for you to find a PDF Ebooks without any digging. And by having access to our ebooks online or by storing it on your computer, you have convenient answers with Black Aether #6. To get started finding Black Aether #6, you are right to find our website which has a comprehensive collection of manuals listed. Our library is the biggest of these that have literally hundreds of thousands of different products represented.
Description: A Black Aether #6 magazin igazi kuriózum a hazai ponyvamagazinok közt, ugyan is – ha információink nem csalnak –, eddig még senki nem próbálkozott meg round-robin novella elkészítésével. Nekünk ez sikerült, és a kezdeményezés olyan sikeres volt, hogy párhuzamosan három round-robin novella indult el. A round-robin lényege abban áll, hogy adott számú szerző együtt készíti el a novellát fejezetenként váltva egymást, de mi egy kis csavart tettünk a folyamatba, ugyan is a Black Aether esetében, a soron következő szerző, minden alkalommal kapott egy kisebb feladatot az őt megelőző írótársától, amit maradéktalanul és mondhatni észrevétlenül, bele kellett csempésszen a történetbe. Igazán érdekes volt látni, ahogy a csapatok tagjai összhangban, egymást segítve alakították a történeteket, elhagyva mindenféle önös érdekeket.TARTALOM:A fekete hajó: Bella KatalinJosephine: Britpopper A mezőőr – harmadik rész: Cotter BlackstoneWinnie: Dushan M. LechkyCsontelmélet: Erdei LillaA mindent álmodó szem: George KomorSötét mélység: Réz AndorKözöttetek: Veres AttilaSzumátra királynője (Round-robin novella): Bella Katlin, Cotter Blackstone, Farkas Balázs, Fekete I. Alfonz, Lir Morlan, Veres AttilaSrivijaya szeme (Round-robin novella): Bacsai Gábor, Dubán Kitti, Kökény Pali, Mike Dorottya, Szabadi DávidA fekete nap (Round-robin novella): Barbara Liney Woods, Demeter Norbert, Héja Zsolt, Jassó Judit, Réz Andor, Sas ÁgnesII. évfolyam, 2. számISSN: 2498-5236We have made it easy for you to find a PDF Ebooks without any digging. And by having access to our ebooks online or by storing it on your computer, you have convenient answers with Black Aether #6. To get started finding Black Aether #6, you are right to find our website which has a comprehensive collection of manuals listed. Our library is the biggest of these that have literally hundreds of thousands of different products represented.